EXKLUZÍV! Interjú Kovács Koppánnyal a nemsokára megjelenő első szóló nagylemezéről

Megjelent a KLIKK OUT Magazin szeptemberi számában.

Kovács Koppány, a Rómeó Vérzik együttes tagja magazinunknak elárulta, milyen nagylemezzel lepi meg októberben a nagyérdeműt! Elmesélt minden szükséges háttérinformációt és egyben megosztotta a gondolatait és érzéseit az októberben megjelenő A Vadkelet hőse című premier korongjáról. Nagyon úgy fest, hogy az utóbbi idők egyik legérdekesebb magyar zenei eseményéről beszélgettünk magával Koppánnyal!

Koppány, beszélgetésünk elején üdvözöllek, és megkérlek mutatkozz be röviden a Klikkout olvasóinak.

Sziasztok, Klikkout-olvasók és -hallgatók! Kovács Koppány vagyok, a Rómeó Vérzik zenekarból.

A beszélgetésünk fő témájára való kanyarodásunk előtt arról kérdeznélek, milyen volt a nyár? Tudjuk, hogy sokáig nem koncertezhettetek…

A zenekar és tulajdonképpen minden ember életében volt egy év kihagyás. Őszintén szólva, nagyon fura volt ezt követően ismét színpadra állni, hiszen lényegében huszonöt éve szinte minden hétvégén fellépéseink voltak. Az első koncerten volt bennünk némi megilletődöttség, aztán már minden ment tovább a régi, megszokott módon.

Egy zenész, különösképpen egy énekes pályájában mindig ott lapul a saját lemez lehetősége. Miért döntöttél úgy, hogy saját lemezzel is piacra lépsz, és mi a témája?KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

A DAC–Nagyszombat képekben – Örzsik Ödön fotói 2021.09.28.

Listával a kézben Szerdahelyen 78.: Játszani is engedd! 2021.09.28.

Már régebb óta érlelődött bennem a szólólemez gondolata. Olyan dalok találhatóak rajta, amelyek nem állnák meg a helyüket a Rómeó Vérzik együttes zenei palettáján. Ezek a dalok teljes egészében az én lelkivilágomat tükrözik, és azt mondanám, 2021-ben ez vagyok én, amit a lemezen hallani lehet. A dalok többsége eléggé személyesre sikeredett, de úgy gondolom, teljesen más zenei stílust kipróbálva sikerült egy nagyon jó lemezt készítenem.

A lemez country stílusú, ami nemcsak zenei irányzat, de életstílus is egyben. Mi a véleményed erről?

Aki bármely platformon követ vagy ismer engem, az tudja, hogy van Nagyszarván egy lovas farmunk, a Big Horn Ranch. Hosszú ideje, több mint tizenöt éve lovagolok. Egy saját lovam, sőt két pónim is van. Ezt az életet élem a mindennapokban: etetés, ganézás, lovaglás tölti ki a napokat lényegében hétfőtől péntekig.

Ez az élet a zenei stílusomra is kivetítődött, hiszen hosszú ideje amerikai countryzenéket hallgatok, és imádom ezt a stílust. 

Régi álmom volt valami hasonló dolgot csinálni, és bár a szólólemezem nem egy vérbeli countrylemez, vannak benne old school country elemek is. Úgy fogalmaznék, hogy egy cowboyos, Koppányos lemez lett.

Azért azt is meg kell jegyeznünk, hogy Magyarországon és Szlovákiában nincs túl nagy hagyománya a countrynak mint zenei stílusnak…

Nem is innen kerestem a példaképeimet és a zenei irányultságomat. Jártam kint az Egyesült Államokban, és már gyermekkoromtól nagyon tetszett a cowboy-stílus, a szívem mélyén mindig is egyfajta csallóközi cowboynak éreztem magam. Rengeteg amerikai countryzenét hallgatok, és nem a régebbi muzsikákat, például Johnny Casht, hanem a maiakat.

Ezek rádióbarátabb stílusú dalok, és valami ilyesmire szerettem volna én is formálni a lemezt. Érdekesen hangzik, hogy a Rómeó Vérzik frontembere nem Metallicát vagy Guns N’ Rosest hallgat a nap huszonnégy órájában, hanem countryt. Az említett zenekarokat fiatalabb koromban követtem figyelemmel, de úgy látszik, öregszem. A szlovák és a cseh country szinte teljesen kimaradt az életemből, a magyarok közül a 100 Folk Celsius rendelkezik több jó lemezzel. Ha már itt tartunk, megemlíteném, hogy szerintem a korongom egy nagy űrt fog betölteni a magyar zenei palettán, hiszen a korombeliek nem nagyon ismerik ezt a stílust. Nagyon bízom benne, hogy a lemez rengeteg hallgatóhoz eljut majd.

Beszéljünk magáról a nagylemezről. Ki alkotta a zenét és a szöveget?

Az egyik alapkoncepcióm az volt, hogy a Rómeó Vérzik zenekarból senkit sem hívok meg a lemezre, hogy ne keverjék a kettőt. Van a Rómeó Vérzik, és van ez a szólólemez. Nagyon nagy szerencsém volt, hiszen Somorján lakik Szlovákia egyik legjobb blueszenésze, Lengyel ’Hosszú’ Pista, akit nagyon régóta ismerek, tizenéves korunkban anno még zenéltünk is együtt. Ő tényleg a legnagyobbakkal dolgozhatott együtt Szlovákiában: Peter Cmoríkkal, Richard Müllerrel vagy Jana Kirschnerrel. Egy nagyon jó stúdiózenész, remek stílussal megáldva. Felhívtam őt, és megmutattam az egy szál gitárral megírt dalaimat. Továbbá felkértem, hogy hangszerelje meg a lemezt az én stílusomra. Megkértem, próbáljuk kihozni belőle egy blues és country jegyeket is tartalmazó muzsikát, amely azonban végig tükrözi a stílusomat.

Pista személyében egy igazi kincsre leltem, hiszen rögtön ráérzett arra, mit is szerettem volna. Már az első demók visszaküldése után éreztem, hogy ez az, ami én vagyok, ami nekem kell.

Dobosnak Danics Roli barátomat kértem fel, aki a Rómeó Vérzik hangmérnöke, emellett egy kiváló zenész. Felélesztettem benne a zene iránti tüzet, ő dobolta fel a lemezt, és jobb embert nem is választhattam volna a feladatra. A lemez Szabó Ádámnál készült Galántán a GILA RECORDING STUDIOS-ban, ott, ahol a Rómeó Vérzik legutóbbi lemezét is készítettük.

Megtetszett nekem az európai szintű stúdiója, ahonnan nagyon jó anyagok kezdenek kijönni. Megfogott a miliő, és tudtam, hogy ott fogom felvenni a saját lemezemet is. Persze, voltak még további vendégzenészek, akik emelték a lemez színvonalát. Megemlíteném Buják Andort, aki brácsán, furulyán és szaxofonon is hallható. Iván Peti, a Pósfa zenekar prímása is hegedül a lemezen, az Arizóna együttes vezetője, Gasparik Fecót pedig billentyűsnek kértem fel. Nagyon felemelő érzés volt számomra, hogy ezek az emberek rögtön elsőre igent mondtak nekem – ez azt bizonyítja, hogy a barátjuknak tartanak, ami remek dolog. Egy olyan lemezt készítettünk közös erővel, amelybe a magyar népzene egyes elemeit is próbáltam beemelni.

Először a zene íródott meg és ezt követte a szöveg?

Nem, igazából a szöveg és a dal egyszerre születtek. Ha már a szövegnél tartunk, hadd említsem meg bátyám, Kovács László ’KOVA’ nevét, aki nagyon jó szövegíró, és akitől a szövegírás mesterségét tanultam. Nagyon régen dolgoztunk együtt, még a legelső Rómeó Vérzik albumok szövegét szerezte. A további albumainkba is beleírt valamennyi szöveget, de nem volt rendszerinti együttműködés közöttünk. Ez utóbbi időben azonban elkezdtem őt újra azzal piszkálni, hogy álljuk össze ismét egy lemez erejéig, és írjon nekem jó dalokat. Ez olyannyira sikerült, hogy egyes szövegeire öt perc alatt meg is írtam a zenét. Volt, hogy a saját szövegemet küldtem el neki, amit aztán feljavított verzióban kaptam tőle vissza. Különleges dolog volt vele együtt dolgozni.

Egy amerikainak nyilván könnyebb dolga van a country szöveg megírásával, mint egy csallóközi embernek, hiszen ő tulajdonképpen a mindennapjaiból meríthet ihletet. Miről szól a lemezeden található tizenegy szám?

Bármennyire is nem egy country-beállítottságú vidék a Csallóköz, Nagyszarván van a Big Horn Ranchunk a lovas barátaimmal, ez a mi második otthonunk. Amikor a gyermekeimmel vagy a barátaimmal kilátogatunk oda, úgy érezzük, az a mi kis Amerikánk.

Ezért is lett a lemez címe a Vadkelet hőse, hiszen nem a Vadnyugaton vagyunk – ez itt a keleti blokk. Azt akarom ezzel mondani, hogy itt is mindenki képes lehet megteremteni a saját Amerikáját, csak tenni kell érte és akarni. 

Vasárnaponként a létszámtól függően talpig beöltözve cowboyként felpattanunk a lóra, és rójuk a csallóközi prérit, a Duna és a kanálisok mentén. Úgy nézünk ki, mintha westernfilmből léptünk volna elő, már csak a fegyver hiányzik. Akikkel találkozunk, lefényképezkednek velünk, főleg a Pozsonyból jövő biciklis turisták. Mi megteremtettük magunknak ezt az életstílust, idevarázsoltuk azt a világot, amit gyerekként megálmodtunk. Kivéve talán a nagy vonatrablásokat.

Nem ma kezdted a zenei pályafutásodat, de ez a lemez mégis valami új dolognak a kezdete. Mit vársz ettől a lépéstől, és milyen fogadtatásra számíthat szerinted a lemezed?

Nagyon örülök, amiért az utóbbi időben kiszélesedett a rajongótáborom, hiszen nemcsak a fiatalok néznek és hallgatnak meg, hanem az idősebb, sőt a nagyon idős generáció is, köszönhetően többek között a Három Király-produkciónak. Abban bízom, hogy nem rocklemezként tekint erre a közönség, hanem olyan anyagként, amely széles skálát ölel fel. Szerintem a fiatal, de az öregebb korosztály is megtalálja benne a neki valót. Remélhetőleg a Rómeó Vérzik együttes mellett sikerül olyan szólókarrierbe is belekezdenem, amelyet akár színpadra is vihetek. Szeretnék városi rendezvényeken részt venni vele, vagy akár turnézni is.

Azt hiszem, hogy az új lemezedről mindent megtudtunk, már csak a megjelenés van hátra. Mikorra várható?

Szeptemberben indul az előrendelés, amit a honlapomon keresztül lehet megtenni (www.koppany.sk). Itt egy link található, ami átvisz a megrendelő oldalra. Koppány napján, október 8-án jelenik meg a lemez, nagyon várom már. Egészen biztosan meg fogjuk ünnepelni a barátokkal és zenésztársakkal, méghozzá kint a ranchon, amerikai stílusban. Lesz ott hot dog, hamburger, steak, sör, whisky és természetesen Coca Cola. Készül egy videóklip is, amit szeptemberben akarunk leforgatni. Jó lenne, ha még a lemez megjelenése előtt ki is jönne.

Nagyon köszönöm a beszélgetést, és az utolsó szó joga immár hagyományosan az interjúalanyé. Tiéd a szó, Koppány!

Ahogy említettem, október 8-án megjelenik egy lemez, ami az én nagy álmom volt. Szeretném, ha ezt az álmot ti is átélnétek, és megvásárolnátok a lemezt, vagy meghallgatnátok bármilyen nagyobb zenemegosztó portálon. Remélhetőleg sok örömben lesz részetek, és éljétek át velem Amerikát!

Írta: Poór Tibor

Fotók: Szabó Péter Pál